Borús a vasárnap, úgyhogy gondoltam egy kv/tea kortyolgatása közben folytatom a kalandokat.
Megvolt a gyors hibaelhárítás (beázás illetve az ajtózár), így jöhettek a kötelező körök mint vezérlés, olaj, szűrők és ha ott vagyunk akkor legyen már új gyertya is. Újabb időpont Attilához, pikk-pakk másnap már hozhattam is az autót, de megbeszéltük, hogy legközelebb a fék lesz a soros (höhö, L'art pour l'artosan: Dehiszen a fék nem lehet Soros mert ő a fék! Noooooormális?!) illetve a futóműre is rápillant. Az egy alkalomból kettő lett, mert nem csak az én autómmal kell foglalkoznia (egyszer fék: tárcsák és betétek, másodszor futómű: az első futóműben a szilentek illetve csapágyak, gátló nem). Miután nem kevés pénzt ráfordítottam újdonsült kisautómra, gondoltam most már nem lehet hátra más csak az élményautózás.
Teltek a szürke hétköznapok a kis piros Leonitával, mígnem körülbelül 4.000 km megtétele után egy lendületesebb körforgalomban felvillant a rettegett olajos kanna (ekkor körülbelül 165.000 km-t mutatott a számláló). Miután egyenesbe értünk el is múlt, de természetesen riasztó jelzés volt. Miután hazaértem, természetesen csekkoltam a szintet, ahol egy szomorú, száraz nívópálca fogadott. Rá is csörögtem Attilára, hogy szerinte ez így mi, mire azt a választ kaptam, hogy sajnos nem egyedi az esetem. Ahogy arra számítottam, felültem arra a bizonyos rollerre. Mivel így nem akartam használni, beszereztem ugyanazt az olajat, amit akkoriban Attila töltött bele és rátöltöttem egy olyan 2 litert, mire a nívó referencia értékéhez értem.
Természetesen felvettem a kapcsolatot a kereskedővel is, mert ugyebár 1 évig szavatossági igénnyel élhetek (fél évig neki kell bizonyítania, hogy a hiba a vásárlás pillanatában nem állt fenn, a fél év letelte után nekem, hogy de márpedig igen). Első kérdése egyből az olaj milyenségére vonatkozott, majd jött a bősz hálaistenkedés, hogy 100.000 fölött futott autóba, hogy gondolom, hogy 5w-40 olajat rakok, 10w-40 és jó lesz minden (ugye itt arról beszélünk, hogy a hidegoldali viszkozitást picit megemeljük, hidegen az olaj kevésbé lesz folyós, de amint eléri az üzemi hőmérsékletet, elviekben pont ugyanolyan lesz a folyóssága, mint az 5w-40nek). Hasonló jó ötletnek bizonyult, hogy rakjunk bele 10w-40et majd plombáljuk le a motort és nézzük meg, hogy fogy (nyilván ezzel kifutottunk volna a fél évből, amikor is őt terheli a bizonyítási kötelezettség). Némi ingerült telefonálás, pár e-mail váltás után úgy döntöttem, hogy akkor ezt most benyelem, nincs kedvem egy mindenhájjal megkent sales-es formával izmozni.
Attila két nap alatt összekapta a motort, a dugók kaptak új gyűrűket, szelepszárszimmeringek, hengerfejtömítés, főtengelycsapágy, 4 db hidrotőke és emellé egy nagy ventillátort, mert ami benne volt, az megdöglött (szintén típuskín). A hangja is megváltozott Leonitának, sokkal csöndesebb lett, alapjáraton gyakorlatilag észre sem vettem, hogy jár. A felújítást követte 3.000km bejáratás (így tekertünk le a horvátokhoz és vissza, eddigi rekord fogyasztást produkálva 6.2/100km). Ekkor reméltem, hogy tényleg az élményvezetés fog következni... De tévedtem! De ezt a kis sztorit a következőkben fogom leírni. :)
Tomi
